A mi történetünk lassan 10 éves, de mintha tegnap történt volna…
2009. január 14.-én megszületett Eszter lányunk, aki három napig volt egészséges, aztán kezdett fény derülni arra, hogy baj van. Az I. sz. Gyermekklinikára kerültünk egyenesen a szülészetről. Kétségbeesve, tudatlanul csináltam, csináltuk párommal, amit mondtak. Eszter öt hetesen Kasai műtéten esett át, mi remélvén, hogy most már sínen vagyunk, de szóba került a rettegett TRANSZPLANTÁCIÓ szó. Túl sokáig nem is váratott magára ez a dolog, mert Eszter állapota augusztusra nagyon leromlott, elkezdődött a kivizsgálás és az előkészületek a Kiel-i utazáshoz a műtétre.
Mint minden esetben mi is átestünk a vizsgálaton és hidegzuhanyként jött egy telefon, hogy sem én, sem párom nem vagyunk alkalmasak donornak. Anyuka tessék keresni a családban olyan embert aki “O” vércsoportú és hajlandó májat adni Eszternek.


Azt az érzést senkinek nem kívánom, amit akkor éreztem. Kettőnkből született egy csoda és nem tudjuk megmenteni az életét… alig tudtam felfogni.
Párommal mindketten “A” vércsoportúak vagyunk. Utánanéztem csak “A” vagy “0” vércsoportú gyermekünk születhet. Ekkora balszerencsét gondoltam, kisfiunk, Danika ekkor 5 éves volt és tudtam Ő “A” vércsoportú. Miért nem lehetett ez megfordítva??? Akkor semmi gond nem lenne. Szerencsére tudtuk, hogy Édesanyám “0”-ás és alkalmas is volt 51 évesen, magas vérnyomással is. Így 2009. november 26.-án utaztunk.

Kivizsgálások hada 3 hétig és december 15.-én történt az újabb csoda, megtörtént a transzplantáció. Apa és Danika pont ezen a napon utaztak utánunk ki Kielbe. Hatalmas köszönet a Védőnőnknek, aki olyan elszántan gyűjtésbe kezdett kis falunkban, hogy az anyagi oldalát segítsék ennek az utazásnak. Lelkileg szerintem bármikor megterhelő ez egy család számára, a mi esetünkben pedig pont jött a karácsony.
Egyébként is az egész év a kórházról szólt és még mindemellett ők otthon, mi Kielben?! Szerencsére megérkeztek, Édesanyám és Eszter is jól viselték a műtétet, nem volt semmi gond.
Párommal felváltva voltunk Eszternél, hogy egyik gyerekünk se szenvedjen hiányt egyikünkből sem és persze ez nekünk is fontos volt, hogy érezzük, babusgassuk őket. Lehetőség szerint mentünk kisebb sétára és Danival épp ki volt „soros” egy kicsit játszani, kikapcsolni. Könnyebb volt mikor már Esztert kihozhattuk a kórházból, így együtt tudott lenni a család. Nagyon hamar szerencsére 2010. január 13.-án utazhattunk haza, így Eszter 1. szülinapját már itthon ünnepeltük a családdal. Nagyon hálásak vagyunk Édesanyámnak, aki nélkül nem tudom lenne-e most Eszterünk és minden orvosnak, nővérnek, akik fáradoztak értünk.

Tünde, Eszter Édesanyja

Kategória: Hírek